Isteni jó ez a hangolás! 

 A világ minden táján, amikor az emberek Istenhez fordulnak, azt a szó mellett a zene és a tánc nyelvén is teszik. Minden liturgiában és szertartásban ott a zene, mely épp olyan fontos, mint a szó, viszont az együtt éneklés olyan áhítatos légkört hoz létre, mely megsokszorozza az imádság erejét. Lehetséges, hogy a zene az, amely szélesre tudja tárni a Földön a Mennyek kapuját? Hívő muzsikusként vajon nem kötelességem-e az, hogy olyan hangolási rendszert használjak, mely támogatja, segíti ezt a folyamatot, az elcsendesedést, befelé fordulást? Ki lehetne az a komponista, aki ebben utat tudna mutatni? A válasz kézenfekvő volt számomra: Johann Sebastian Bach.

  Amikor ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a különféle hangolási rendszereket, az Equal temperálás nem vizsgázik valami jól, mivel a sok kvintszűkítésnek köszönhetően az összenyomottság, a bezáródás érzetével ajándékoz meg. A fülnek és az agynak állandóan kompenzálnia kell, ami meglehetősen fárasztó. Ezt persze nem vesszük észre addig, amíg ehhez vagyunk hozzászokva és nem próbáltunk ki más megoldásokat.

 Bach zenéjének interpretálása alkalmával több olyan spirituálisnak is mondott élményben volt részem, ami az Istenhez való közeledésemben utat mutatott. Talán maga Bach azért tartotta olyan fontosnak a hangolást, és a két ciklus megkomponálását, mert talált egy olyan hangolási rendszert, mely a csodálatos zenei élményen kívül Istenhez is közelebb visz, és az énekelt korálok, kantáták Istenhez szóló imásdágait a hangrendszer önmagában  is tartalmazza? Megkérdőjelezhetetlen számomra, hogy a kérdést fontosnak ítélte, hiszen a Wohltemperierttes Klavier két kötete  2*24=48 rendkívül igényes kompozíció tartalmaz. Ez a felismerés indított arra és talán sokakat másokat is, hogy próbáljam megtalálni az ő általa használt temperálást, mert úgy véltem, ha valaki tudja merre visz a zenén keresztül az Út Istenhez az maga Johann Sebastian Bach. 

 Sokat kísérleteztem az ismert histórikus temperálásokkal, de nem találtam kielégítőnek egyiket sem, mivel jelen korunkban a 12 hangnem tökéletes használhatósága szerintem alapkövetelmény. Ezekben pedig mindig akadtak olyan hangnemek, melyek nem szóltak kielégítően. (Az egyik kedvencem a Kirnberger III. Itt tapasztaltam először az egyes hangok interferálásának köszönhető hangerőnovekedést.) Az a gondolkodásmód, melyet követtek kitűnő erdedményeket hozott, de az én céljaimnak nem felelt meg. Ezért más úton indultam el. Egyáltalán nem magamtól, hanem egy kívülről jövő inspirációnak köszönhetően!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.